Nem elég egy verset elolvasni
.jpg)
Október 23. Elgondolkodom, mit is jelent ez a dátum. Sokaknak csak kötelező megemlékezéseket, kötelező szavalatokat, kötelező Himnuszt. Nem egyéb, mint egy múltban történt homályos esemény, amit évről évre felelevenítenek az ember számára.
Mert ’56 megértéséhez, szellemiségének átérzéséhez nem elég csak felállni a Himnusz alatt – esetleg még kezünket is szívünkre helyezni alatta -, nem elég ledőlni az iskolai padra, s hallgatni a hangszórókból recsegve érkező szavalatokat, idézeteket. Ennél sokkal többről van szó.
Nem elég egy verset meghallgatni, elolvasni.
Akkor, 1956. október 23-án az emberek életük kockáztatásával védték a Hazát, a nemzet és utódaik jövőjét. Több ezer ember indult meg Budapest utcáin, szembeszállni az akkori hatalommal, bár tudták, az erőviszonyok nem kiegyenlítettek. A megszálló csapatok mindent bevetettek, amit csak lehetett, mindent megpróbáltak, hogy leverjék a forradalmárokat. Szabadságharcos hőseink azonban kitartottak. Beléjük lövettek, sorozatosan fogták el őket az utcán, sokakra rátörték az ajtót. De kitartottak, s harcoltak. Harcoltak, s győztek. Az oroszok kivonultak, Nagy Imre kormányt alapított…
De aztán újra felhő borította Magyarországot. Az oroszok visszajöttek tankokkal, katonákkal, hogy „rendet tegyenek” és „leverjék az ellenforradalmat”. Végül győzelmet arattak, s a Molotov-koktél és a hazaszeretet fűtötte fiatalok s öregek felett győzedelmeskedett a Szovjetunió. Megkezdődött a megtorlás, a kivégzések sora. Sokak akasztófán végezték, rengeteg embert megaláztak, megkínoztak, akadtak, akik a kivégzés előtt, börtönben hozták világra gyermeküket, hogy a születés után állami gondozásba kerüljenek, s új nevet kapjanak. Elkezdődtek a borzalmak, a vérbírók ámokfutásai.
Ezért nem elég elolvasni egy verset, ezért nem elég csak a kötelezőt megtenni.
Meg kell értenünk, miért kockáztatták életüket őseink a Kossuth-téren, a Magyar Rádiónál, vagy éppen a Széna-téren. Meg kell értenünk, min mentek át, kiket megkínoztak a pincékben. Meg kell értenünk, milyen volt azoknak, akiket halálra ítéltek, kivégeztek, esetleg maguk megmenekültek, de mint épp Wittner Mária esetében, barátnőjüket ragadta el a hóhér a közös börtöncellából.
Meg kell értenünk, miért tették ezek az emberek azt, amit 1956. október 23-án megtettek. Szembe szálltak az akkori elnyomókkal, szembe szálltak a túlerővel, szembe szálltak egy egész birodalommal.
Mindezt pedig a Jövőért, a Hazáért! Mert a magyarság nem csak abból áll, hogy magyarul beszélünk, hogy zászlót lengetünk. A magyarság abból áll, hogy szívünkben érezzük a nemzet erejét, őseink eszméjét, s magyarul cselekszünk.
Idén ne csak egy verset hallgassunk meg, vagy olvassunk el. Próbáljunk meg elgondolkodni ’56 igazi értelmén. Nem másért, a JÖVŐÉRT és a HAZÁÉRT!
WITTNER MÁRIA: A HALÁLRA ÍTÉLT LÁNY
Vigyázz a hajamra, hóhér.
Vigyázz a hajamra hóhér
csak most fésülködtem
nem akarok kócosan menni
az Úr elébe.
Vigyázz a hajamra hóhér,
most nagy útra megyek,
hol megszűnik minden, mi földi
s elhagy az emlékezet.
Vigyázz a hajamra hóhér
csak most fésülködtem
nem akarok kócosan menni
az Úr elébe.
Vigyázz a hajamra hóhér,
most nagy útra megyek,
hol megszűnik minden, mi földi
s elhagy az emlékezet.
Sies, hóhér, de vigyázz
a hajamnak ne árts,
méltón akarok menni
a társaim után.
a hajamnak ne árts,
méltón akarok menni
a társaim után.
A hajamra vigyázz, hóhér,
többé már nem félsülhetem,
éltem tükre elhomályosul,
kioltja fényét hóhérkezed.
többé már nem félsülhetem,
éltem tükre elhomályosul,
kioltja fényét hóhérkezed.
Hosszú útra megyek, hóhér,
odaát várnak már társaim.
Éltünk közös szent harca
holtunkban is összefűz.
odaát várnak már társaim.
Éltünk közös szent harca
holtunkban is összefűz.
Gribek Dániel
2008-10-23 09:04:02
