Egy izgalmas hétvége küszöbén

Ezen a héten '98-asaink a Szent Pál Akadémiával küzdenek meg. A mérkőzés, melyet idegenben játszanak ifjaink, szombaton 9 órakor kezdődik. Wachutka Zoltán, a csapat edzője elmondta, bár nem szeret ilyet mondani, de hétvégén mindenképp nyerni kell.
Honvéddal vegyes csapataink ezen a héten a Szolnokkal és a Vasassal küzdenek meg.
A '94-esek szombaton 15 órakor mérik össze erejüket és tudásukat a Szolnokkal a Goldball pályán, majd 13 órakor a '96osok mérkőznek meg ugyancsak szolnoki ellenfelükkel. Előbbi mérkőzésről Bordán Csaba, a '94-esek edzője elmondta, győzelmet vár csapatától, de a legfontosabbnak azt tartja, hogy jól és szépen játsszanak fiai, s minőségi focit lásson.
A '96-osok edzője, Bernáth Tamás jó játékot, és győzelmet vár csapatától a Szolnok ellen, s reméli, sikerül játékosainak feledni a múlt heti kisiklást.
Természetesen a '95-ösök és a '97-esek is pályára lépnek a hétvégén, ezúttal a Vasas otthonában. Mivel a Vasas egy nagyon jó csapat, szoros küzdelmet várok, és remélem, legalább egy döntetlent sikerül kihoznunk a mérkőzésből - mondta Erdei Károly, a fiatalabbik csapat edzője. Hozzátette, a csapat eddig egyszer kapott ki a bajnokságban, s reméli, a veretlenségi sorozatuk nem szakad meg.
A '97-esek 11-kor, míg a '95-ösök 9 órakor lépnek pályára.
Felnőtt csapatunk szombatunk mérkőzik meg az Acélöntőkkel idegenben, méghozzá 11 órakor, s 12:30-kor a tartalék Goldball csapat is focizik, ugyancsak idegenben a BEAC ellen.
Sok sikert!
Gribek Dániel
2008-10-27 12:56:28