Egy hetes előnyben

A Goldball készülő műfüves pályájáról szóló interjúsorozatunk ezen a héten is folytatódik. A kivitelező november 3-án válaszolt kérdéseimre, s a megszokott beszámoló mellett reagált a honlapra korábban kitett szavazás végeredményére is.


Hogy halad a munka jelenleg?

A pálya már körbe van rakva a kerti szegéllyel. Annyi hiányzik csak, ami ahhoz kell, hogy a munkagépek be tudjanak járni dolgozni. Ezen kívül nagyjából elkészült a 20X50-es ágyazat is.
 
Ez azt jelenti, hogy a zúzott kő le van terítve?
 
Igen, de még nem egészen, valamennyi még hiányzik, de a mai napon le van szállítva az összes anyag hozzá, és holnap le is lesz terítve. Ha pedig az időjárás is kegyes hozzánk, akkor a műfű ágyazata ezen a héten elkészül.
 
Ezen a héten sem volt fennakadás a munkában?
 
Volt egy kisebb fennakadás most, de nem tartom olyan számottevőnek. Mindössze a csütörtöki eső, ami egy kicsit keresztül húzta a számításaink, de ebben az évszakban ez nem különlegesség. Annyi gond van ezzel mindössze, hogy nagyon össze lett túrva az a rész, ahol most még az eredeti gyep található. De igazából ez nem olyan nagy probléma.
 
Erre a hétre mik a tervek pontosan?
 
Említettem, hogy az ágyazatnak el kell készülnie elvileg ezen a héten, és tulajdonképpen várjuk a műfüvet. Ezen kívül – ez persze időjárásfüggő – elkezdenénk a pálya körüli tereprendezést.
 
Ez miben merül ki?
 
Ez azt jelenti, hogy most már megvannak a végleges szintek, az is, ami a gyep végleges szintjét is meghatározza, és kialakítjuk a részűket, a vízszintes területeket, illetve ha a megrendelő rábólint, akkor előkészítenénk a pálya egyik szakaszán a Viacolor burkolat helyét.
 
A Goldball honlapján volt egy szavazás, ahol a látogathatók kifejezhették véleményüket azzal kapcsolatban, hogy elkészül-e a pálya a december 10-i határidőre. A végeredmény érdekes lett. 5,88% nem tudta, mi lesz, 26,47% mondta azt, hogy elkészülnek a munkával, és 67,65%-a szavazóknak nem bízik abban, hogy csúszás nélkül át lesz adva a sportpálya. Mit tudna mondani a kétkedőknek?
 
Alapvetően azt tudom mondani, hogy minden abban az ütemben halad, ahogy azt korábban elterveztük, sőt, egy hét előnyben is vagyunk. Elvileg az ágyazattal 15-re kellett volna készen lennünk, ehhez képest a héten már megleszünk vele. Egyedül az lehet gond, hogy a műfüvet csak akkor lehet ragasztani, ha napközben a hőmérséklet nem csökken 10-13 fok alá.
 
Ez azért elég könnyen előfordulhat december 10-ig.
 
Így van, ezt a megrendelő is tudja, így is kötöttük meg a szerződést. De a szavazásra visszaugorva elmondhatom, hogy egy hetes előnyünk van, és az időjárás valóban beleszólhat a dologba. Összességében azonban kitűnően haladunk.
 
Folytatás következik!
Gribek Dániel
2008-11-04 13:32:03


Bejelentkezés

Elfelejtettem...