Bemutatkoznak támogatóink I.: Real Print Stúdió Kft.

Itt a tél, fiataljaink pihennek, de honlapunk továbbra is várja a szülőket, gyerekeket. Most induló sorozatunkban, a Goldball támogatóit mutatjuk be, először a Real Print Stúdió Kft-t. A cég műszaki igazgatójával, Veréczi Tiborral készített interjúnk alább olvasható.


Gribek Dániel: Mit lehet tudni a Real Print Kft.-ről? 

Veréczi Tibor: Igazából mi egy cégcsoportként működünk, mely öt cégből áll. A tulajdonosi kör ezeknél azonos. A fő profilunk a nagy formátumú, egyedi plakátgyártás, reklámberendezés-gyártás. Kifejezettem digitális technológiát alkalmazunk a munkánk folyamán, makroprintereink vannak. 3m 20 cm széles, nagyméretű nyomtatók ezek, és rendezvénymolinókat, épületdekorációkat, autógrafikákat, reklámberendezéseket, tetőreklámokat gyártunk, illetve gyakorlatilag mindent, ami kivitelezést igényel digitális technológia segítségével. Valamint emellett van egy hagyományos nyomdánk is, ahol újságok is készülnek, illetve magazinok.
 
G.D.: Mi volt az oka annak, hogy elkezdték támogatni a Goldballt, mint utánpótlást nevelő klubot?
 
V.T.: A Goldballt leginkább azért támogatjuk, mert a tulajdonosi körből többen szívükön viselik a magyar foci jövőjét, illetve a fiatalok képzését, támogatását.
 
G.D.: Ez a támogatás miben merül ki?
 
V.T.: Fontos elmondani, hogy a cégnek lényeges, hogy a támogatás egy elszámolható költség legyen, így első sorban reklámfelületet bérlünk. A pálya szélére kerülnek ki a hirdetéseink, és ezáltal tudjuk segíteni a Goldballt. De természetesen, mivel digitális nyomtatással foglalkozunk, a csapat számára bármikor elkészítünk ingyen anyagot, akármilyen rendezvényükről, eseményükről.
 
G.D.: Természetesen egy ilyen támogatás nem profitszerzés céljából zajlik, de mekkora haszna lehet a Real Print Kft.-nek egy ilyen együttműködésből?
 
V.T.: Ez egy nagyon jó kérdés, ugyanakkor még nem tudok válaszolni erre, hisz az együttműködés még igen fiatal. Ezt a jövőben fogjuk megtudni, de reméljük, hogy lesz hatása a reklámnak, és profitálhat belőle a cég. De természetesen, ahogy elmondta, egy ilyen együttműködésnek nem a pénzszerzés a célja. Ez a támogatás a tulajdonosi kör labdarúgás iránti elkötelezettségét mutatja.
 
G.D.: Mióta támogatják a klubot?
 
V.T.: 2008. közepén kötöttük meg ezt az együttműködési szerződést, hogy reklámfelületet bérlünk a Goldball rendezvényein, illetve a pályán.
 
G.D.: Ezt az együttműködést Önök hosszútávra tervezik?
 
V.T.: Igen, mindenképpen hosszútávra tervezzük.
 
Gribek Dániel
2008-12-05 09:21:59


Bejelentkezés

Elfelejtettem...