Ijesztően tömeges kivándorlás

Meghökkentő adat: az elmúlt két évben száztíz huszonegy éven aluli magyar labdarúgó szerződött külföldre. Többségében azt kihasználva, hogy a hazai jogviszony, az amatőr szerződés – amit sokan csak szörnyszülöttként emlegetnek – a határokon túl már nem hatályos.

S nemcsak a korosztály színe java, hanem azok is, akik válogatottságra legmerészebb álmaikban sem gondolhatnak. A tendencia ilyen méretekben már mindenképpen káros a magyar labdarúgásra nézve, mert a külföldi klubok elszívják a felnövekvő korosztályt – ne csodálkozzunk, hogy egyre kevesebb a magyar játékos az NB I-ben –, továbbá a magyar csapatok számára az utánpótlásképzés finanszírozhatatlanná válik.

Először Filkor Attila (aki egyébként a Goldballnál kezdte meg pályafutását - a szerk.) ügye irányította rá a figyelmet az utánpótláskorú játékosok képzésének és jogállásának visszásságára. Dióhéjban a történet: kecsegtető külföldi ajánlatra alapozva a játékos nem volt hajlandó profi szerződést aláírni akkori klubjával, az MTK-val. A tehetséges fiatalt idehaza amatőr szerződése időtartamára eltiltották, majd máltai kitérővel az Internazionale igazolta le. Bár Filkor kupameccsen az Inter felnőttcsapatában is pályára lépett, karrierje azóta megtörni látszik, jelenleg a Serie B-ben szereplő Sassuolóban sem számít alapembernek. Ez persze – a család és az MTK között jelenleg is tartó perrel együtt – csak az eset utóélete.

Az alapvető dilemma arról szólt: szabad-e, érdemes-e egész fiatalon külföldre szerződni? Akkor úgy tűnt, egy-egy tehetséges játékosnak meg kell ragadni az esélyt, mert bekerülve az európai élmezőnyt jelentő közegbe az arra érdemesek nagyobb valószínűséggel futhatnak be nemzetközi karriert. A két-három éve kezdődött folyamat azonban mára ijesztő méreteket öltött, ami a magyar utánpótlás elszívásával fenyeget.

A száztíz átigazolás között az ismertek mellett – így az MTK liverpooli különítménye, Németh Krisztián, Simon András, Gulácsi Péter, Kádár Tamás (a ZTE-től – a Newcastle-hoz), Farkas Balázs (Nyíregyháza – Dinamo Kijev), Stieber Zoltán (Újpest – Aston Villa) – olyan esetek is fellelhetők, mint például Bortnyák Szilárdé, aki Göncről került Kassára vagy éppen Németh Ádámé, aki a Szentlőrinc SE-től szerződött az osztrák USV Eggersdorfhoz, de arról is valószínűleg csak kevesen értesültek, hogy a Vácról indult Nikischer György immár az Internazionale labdarúgója.

Mi indokolja ezt a tömeges kivándorlást? – tehetjük fel a kérdést. A játékosok – és szüleik – motivációjára már utaltunk. Bíznak abban, hogy a külföldi sztárcsapatoknál, jobb feltételek közepette nevelkedve nagyobb eséllyel futhatnak be. A remény nem alaptalan, de ellenpélda is akad szép számmal. A klubok célja is egyértelmű. Minél kiterjedtebb területről szemezgethetnek, annál nagyobb eséllyel bukkannak tehetségekre. Ám nem csupán képzési okokkal magyarázható, hogy már 16 éves labdarúgókat is szerződtetnek. (Sőt, olykor még ennél fiatalabbakat is, de ez bonyolultabb, mert ők csak a szülőkkel együtt mehetnek.)

Ennek sportdiplomáciai és gazdasági okai is vannak. A nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről egyre nagyobb a nyomás az Európai Unión, hogy a sportban üssön hézagot a munkaerő szabad áramlását biztosító törvényen, s korlátozza a külföldi játékosok számát. Az UEFA enyhébb szigorításként azt tervezi, már az is saját nevelésűnek számítana, aki az adott ország képzésében legalább három évet eltölt. (A FIFA az ismert 6+5 szabály szeretné bevezetni, tehát egy csapatban a pályán lévők közül legalább hatnak kell – állampolgárság szerint – hazainak lenni.)

Ezen kívül a képzési kártalanítás intézménye is indokolja a külföldi klubok buzgalmát. E szerint amikor egy játékos megköti első profi szerződését, a klubnak a játékos korábbi nevelő egyesületeit is „kártalanítani” kell. Logikus és igazságos szabály. Csakhogy jelentősebb összeg 16 éves kortól jár. A FIFA előírásai szerint a 12 és 15 év közötti négy évért évi 10 ezer eurót (durván 3 millió forintot) kell fizetni a korábbi csapatoknak, 16 évtől viszont jelentős az ugrás. Országonként és osztályonként változik a mérték, de azt az alapesetet tekintve, ha egy magyar NB I-es csapattól az európai elithez tartozó ország klubjához kerül játékos, a kártalanítás mértéke évi 75 ezer euró (durván 22,5 millió forint). Ezt a kiadást igyekeznek megspórolni a felvásárló klubok.

Ettől némileg eltér a magyar szabályzás, azaz ha a játékos először idehaza köt profi szerződést. Nálunk már ötéves kortól számítják a kártalanítást. Tizenöt éves korig ez fix összeg – előbb évi 200, majd 300 ezer –, maximum 2,6 millió forint. Utána évi 1 millió forint (de válogatottak esetében még ennél is több lehet). Megjegyezzük, ez alapján az sem véletlen, hogy az akadémiai képzés 14-15 éves kortól kezdődik, s nem 10-12-től.

Vegyük azt az egyébként általánosnak is mondható esetet, miszerint egy NB I-es klub leigazol egy 14-15 éves játékost. Kifizet érte maximum 2,6 millió forintot. (Persze a gyakorlatban ez az összeg csak ritkán haladja meg a másfél milliót. Hogy miért, arról kicsit később.) Tizenhat évesen a külföldi klubok lecsapnak a tehetségesnek hitt futballistára, de persze profi szerződést még nem kötnek vele, inkább kivárnak egy-két évet, hogy érdemes-e. Az NB I-es klubnak elúszik a befektetése.

Bár a külföld a legtöbb fiatal előtt varázsigeként lebeg, a tapasztalatok egyelőre nem igazolják vissza egyértelműen, hogy érdemes belevágni a kalandba. Ugyanis az új környezet egy kamaszra nézve veszéllyel is jár, beilleszkedési problémák léphetnek fel. Ha az illető mégis befutja a remélt pályát, akkor viszont a magyar klub a töredékét kapja érte, mint amennyit kaphatna, haa játékos először vele kötött volna profi szerződést. A magyar labdarúgás érdekét szem előtt tartva az is a magyar klubbal kötendő első profi szerződés mellett szól, hogy így az öt és tizenkét év közötti időszak költsége nem vész el az utánpótlásképző műhelyek számára.

Hogy akkor a magyar klubok többsége miért nem köt már tizenhat évesen profi szerződést a játékosokkal (hamarabb a sporttörvény rendelkezése értelmében nem lehet)?

– Nincs garancia arra, hogy egy tizenhat éves ügyes fiúból valóban olyan profi labdarúgó válik, aki bemutatkozik az NB I-be. A profi szerződés újabb költségeket hárít a klubokra, hiszen járulékot kell fizetni az ilyen jogállású játékosok után, akik egyéb juttatásokra is igényt tartanak. Miközben, hangsúlyozom, valójában még nem profik, még két-három évig képzésben részesülnek – felelte érdeklődésünkre Sallói István, az Újpest sportigazgatója. Majd felvázolta a szerinte lehetséges megoldást: – Késleltetett fizetést kellene előírni, bizonyos állomásokhoz kötve. Amikor a fiatal bemutatkozik az NB I-ben, ott lejátszik tíz-húsz mérkőzést, bemutatkozik a válogatottban, eladják külföldre. Ez a nevelő egyesület érdekével is találkozna, mert ha a tehetség komoly karriert fut be, akkor nagyobb összeget kaphatna érte.

Diglics Gyula, a Goldball tiszteletbeli elnöke elvileg egyetért ezzel a javaslattal. Ám a „kicsik” nevében más problémákat is fölvet:

– A szóban forgó száztíz labdarúgó közül huszonkettő a mi nevelésünk, vagy legalábbis néhány évet nálunk is edzett. Kibocsátó klubként azonban egyikük neve mellett sem szerepel a Goldball. A gyerekek fejét nem csak tizenhat évesen és nem csak a külföldiek tudják telebeszélni. Ráadásul kétmillió forintot egyetlen játékosért sem kaptunk még. Ennek is prózai oka van. Az MLSZ 2003-ban tért át az elektronikai adatrögzítésre, az igazolásokat rögzítő korábbi kartonok jelentős részét egyszerűen megsemmisítették. Automatikus utalás helyett tehát tanúmeghallgatásig fajuló eljárásokkal kell igazolni, hogy egy-egy játékos melyik egyesületnél volt. Több fővárosi klubot is említhetnék, amelyekkel méltatlan elszámolási vitáink vannak.

Az MLSZ-nél is érzékelik, hogy baj van, ám Elbert Gábor szerint nehéz a megoldás:

– Idehaza a sporttörvényt kellene módosítani, de erre nem igen mutatkozik politikai akarat. A külföldi szabályozást tekintve pedig csak abban bízhatunk, hogy a FIFA, illetve az UEFA minél hamarabb egyezségre jut az Európai Unióval.

Addig pedig tovább tart a kirajzás. Amit gazdasági értelemben folyamatos forrás kivonásként azonosíthatunk. Sovány vigasz, hogy ez általános jelenség Magyarországon. Egyelőre csak álom, hogy a labdarúgás legyen a kivétel.