Egy döntetlen, egy vereség az MTK ellen

’97-eseink döntetlent játszottak, ’95-öseink viszont kikaptak az MTK azonos korosztályú csapataitól. Mindkét mérkőzést megnehezítette a viharos erejű szél, de a játék képe bíztató volt.


Két rúgott, és két kapott góllal döntetlen mérkőzésen vannak túl ’97-eseink. A két találatot Adamcsek Máté neve mellé írhatjuk. Viharos erejű szél volt, ami az első félidőben minket támogatott – mondta el Erdei Károly, a csapat edzője, majd hozzátette, a második félidő éppen ezért nehezebbnek látszott.

 Az első gólt csapatunk szerezte, majd az MTK egy bírói tévedés után, egy véletlen folytán kiegyenlített, mikor egyik játékosunk saját hálónkba jutatta a labdát. A goldballosok 4-5 szinte száz százalékos helyzetet hagytak ki, a játék képe alapján egyértelműen a mi játékunk volt jobb.
 
Féltem, hogy a második félidőben, mivel ők játszanak a szélnek háttal, benyomnak minket a kapunkhoz, de az utolsó húsz percben az ellenfél még a félpályán sem tudott átjönni, mi domináltunk – jellemezte a második félidőt az edző, melynek elején az MTK szerezte meg a vezetést, ugyancsak a mi hibánkat kihasználva.
 
Az egyenlítő gólt végül 11-esből szereztük, s ismét kihagyott helyzetek következtek a mérkőzés lefújásáig.
 
A tréner kérdésemre elmondta, a gólszerző Adamcseket tartja a mecs legjobbjának, de Major Mátét és Kulcsár Rolandot is kiemelte.
 
Sajnos ezzel szemben ’95-öseink 2:4-re kikaptak, s itt is komoly gondot okozott az erős szél.
Gribek Dániel
2009-03-10 00:17:56


Bejelentkezés

Elfelejtettem...