U19: EB selejtező két volt játékosunkkal

Két korábbi goldballos, a Fradi kapusa, Megyeri Balázs, valamint az Udinese Calcio jelenlegi focistája, Tamási Zsolt is részt vesz az eheti EB-selejtező mérkőzéseken. Az U19-es válogatott Ausztriával, Finnországgal és Szerbiával mérkőzik meg a volt Jugoszlávia területén.


Stieber András, ki korábban a Golball ’94 FC-nél is focizott, s most az Aston Villa-t erősíti, sajnos kimaradt az eheti U19-es keretből, de ezzel együtt is két ex-goldballos neve így is feltűnik a ma délelőtt Szerbiába utazó csapat listáján. Megyeri Balázs, a Fradi kapusa, valamint Tamási Zsolt öregbítheti csapatunk hírnevét kedden Ausztriával (Tavankut, 14 óra), csütörtökön Finnországgal (Tavankut, 14 óra), vasárnap pedig a hazai együttessel (Szabadka, 16.30) szemben.

A keret délelőttig nem volt végleges, az azonban biztos volt, hogy Steiber András mellett nem utazik Kálnoki Kis Dávid (MTK Budapest), Simon Krisztián (Wolverhampton), Stieber András (Aston Villa), Katona Máté (Vasas), Tóvizi Tamás (Újpest FC) és Bódi Ádám (DVSC-TEVA). Az MLSZ honlapján található információk szerint Wilco van Buuren, az utánpótlás-válogatottak szakvezetője a délelőtt folyamán még a ferencvárosi Vass Mátét hagyta ki a keretből.
 
A ma délutáni programban edzés és megbeszélés szerepel.
 
Az U19-es válogatott kerete:

Gulácsi Péter (Liverpool FC), Megyeri Balázs (Ferencvárosi TC) - kapusok;

Szokol Zsolt (Békéscsaba), Fazakas Géza (Budapest Honvéd), Preklet Csaba (Reggina Calcio), Sváb Dániel (Ferencvárosi TC), Varga Péter (Manchester City), Vass Máté (Ferencvárosi TC), Takács Péter (Diósgyőr), Iszlai Bence (Szombathelyi Haladás), Rácz Ferenc (Szombathelyi Haladás), Kovács Dániel (Békéscsaba), Tamási Zsolt (Udinese Calcio), Heffler Norbert (Pápa), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Ladányi Tibor (MTK Budapest), Simon András (Liverpool FC), Bajner Bálint (West Ham United) Tischler Patrik (MTK Budapest) - mezőnyjátékosok.
mlsz.hu nyomán goldball.hu - Gribek Dániel
2009-05-11 16:56:36


Bejelentkezés

Elfelejtettem...