Rendhagyó edzés profikkal

Bp. Honvéd-Goldball '97

Vági AndrásElső alkalommal, de hagyományteremtő céllal különleges edzésen vettek részt ’97-es fiataljaink csütörtök délután, mikor három, a magyar élvonalban focizó, korábban a Goldballban nevelkedett játékossal gyakorolhattak következő meccsükre.


Az MTK egyik játékosa, Vági András valamint Balogh Roland és egy harmadik élvonalbeli volt goldballosunk kapott meghívást a rendhagyó edzésre, s örömmel el is fogadták.

„Én azt kértem tőlük, hogy példát mutatva hadd tanulhassanak tőlük a gyerekek” – mondta el Kovács István, a ’97-esek edzője, ki mindhárom focistát oktatta korábban a futball rejtelmeire. A kérés teljesült is, a gyerekeknek hatalmas élményt jelentett, hogy NB1-es játékosokkal dolgozhattak egy pályán, a tréning végén tolongtak az autogramokért. Nagyon nagy szeretettel fogadták a néhány órára visszatérő fiatalokat, kik ugyancsak élvezték a délutánt.
 
„Beszélgettünk Pista bácsival, kérdezgettük, kik a legjobb játékosok, mutogatta nekünk őket, azt is mondta, hogy nagy a szájuk, de tegnap ezt nem vettük észre, talán meg voltak szeppenve” – mesélte a goldball.hu-nak élményeit Balogh Roland. „Koszos sportszertől kezdve izzadt pólókon át a drága cipőkig mindenhova autogramot osztogattunk” – folytatta a visszaemlékezést a vidéki focista.
 
„Jó volt látni, ahogy ránk néznek a gyerekek” – emlékezett vissza az MTK-ban focizó Vági András is, ki abszolút nosztalgiaként fogta fel a tegnapi napot. Elmondta, jó volt látni a régi edzőket, visszaemlékezni a Goldballos évekre. „Én hazamegyek a Goldball pályára, úgy gondolom, ez nem csak egy csapat, ez egy család is egyben” – osztotta meg érzéseit Vági.
 
„Az edzést többször megállítottuk, hogy a három játékos bemutassa, ők hogyan csinálják a különböző gyakorlatokat.” – mesélte az edző, s hozzátette, nagyon fontosnak találja, hogy ilyen sikeres focisták léptek a műfüves pályára, hisz a gyerekek egyrészt tanulhattak tőlük, másrészt láthatták, milyen szintre lehet jutni, ha keményen és jól dolgoznak.
 
Az edzés folyamán a bemelegítést követően három csoportra osztva edzettek a gyerekek és a vendég profi focisták, majd kötetlen játékkal zárult a program.
 
A volt goldballosok, és az edző is egyhangúlag azt állítja, nem ez volt az utolsó hasonló edzés, s szeretnének hagyományt teremteni ezzel!
 
 
A két fentebb említett focista élményeiről bővebben a hamarosan induló Goldball Rádióban hallhatnak június 5-én.
goldball.hu - Gribek Dániel
2009-05-22 20:20:13


Bejelentkezés

Elfelejtettem...