U18: Hat focistánk a pályán, köztük egy góllövő

Magyarország - Lengyelország 2-0

U18-as válogatottunk kedd délután Budaörsön játszott barátságos meccset Lengyelország korosztályos együttesével, s a mieink 0-0-ás félidőt követően Laczkovics Donát és Balla Ádám góljával 2-0-ra győztek. Az utánpótlás keretben az egyik góllövő mellett öt korábbi goldballos neve is szerepel; Sajó Dániel, Kovács István, Gyűrű László, Stieber András és Simon Krisztián.


Hat, korábban a Goldball ’94 FC csapatában nevelődött fiatal kapott meghívást az U18-as válogatott keretbe a Lengyelország korosztályos csapata elleni barátságos mérkőzésre. Gyűrű László a 64. percben, Sajó Dániel a 81. percben, Steiber András pedig a 46. percben léphetett csereként pályára. Kovács István végigjátszotta az egész mérkőzést, míg Simon Krisztián a 64. percig focizhatott a lengyelek ellen. Legnagyobb örömünkre pedig Laczkovich Donát gólt is szerezhetett.

A mieink végig fölényben futballoztak, s bár már az első félidőben is motiváltan, meggyőzően játszottak, gólokat csak a második negyvenöt percben tudtak szerezni. Az 52. percben egy kiugratást követő remek támadás végén Laczkovics Donát talált a kapuba, majd a 60. percben Balla Ádám egy szélről beadott labdát juttatott közelről a hálóba.

- Örülök a győzelemnek, amelyet megérdemelten szereztünk meg
- összegzett a találkozó után Wilco van Buuren. - Természetesen, mint mindig, most is voltak hibák, amelyeket elemezni fogunk, és a csütörtöki meccsen még jobb teljesítményt próbálunk majd nyújtani.

Magyarország és Lengyelország korosztályos gárdája csütörtökön 11 órakor a telki edzőközpontban mérkőzik meg újra.
 
Wilco van Buuren Antal Botond - Nagy Adrián, Szűcs László (Sajó Dániel a 81. percben), Karácsony Balázs, Föglein Péter (Kocsis Adrián az 55. percben) - Kiss Máté (Gyűrű László a 64. percben), Laczkovics Donát - Simon Krisztián (Margitics Andor a 64. percben), Bogáti Péter (Stieber András a 46. percben), Kovács István - Balla Ádám (Nagy Partik a 71. percben) összeállításban szerepeltette csapatunkat.
mlsz.hu nyomán goldball.hu - Gribek Dániel
2009-05-27 17:32:33


Bejelentkezés

Elfelejtettem...