12. helyen zárt a magyar futsal válogatott

Peru - Magyarország 3-2 (1-1)

A magyar futsal válogatott szombat éjjel játszotta utolsó mérkőzését Brazíliában, az V. Futsal Grand Prix-n. Kozma Mihály együttese ezúttal Peruval mérkőzött meg, s mivel 1-1-es félidőt követőn 3-2-es vereséget szenvedett, végül a torna 12. helyét szerezte meg.


A mérkőzésen Peru szerzett vezetést, a 13. percben egy szabadrúgás után Manolo talált a kapuba, Lódi Tamás azonban még a szünet előtt egyenlített. A második játékrészben aztán előnyt is szereztünk - Marcos a saját kapujába talált - ám a meccs utolsó percében két gólt is kaptunk, előbb Salerno, majd Marcos vette be Tóth Gyula hálóját.

Csütörtökön az ellenfél még Mozambik volt, s a Kozma Mihály által dirigált együttes 0-0-ás félidőt követően Lódi Tamás mesterhármasával 3-1-re legyőzte az afrikai csapatot.

A Paraguay elleni egygólos vereséget követően a magyar válogatott a harmadik helyen végzett csoportjában, így csak az alsóházban, a 9-16. helyért folytathatta a küzdelmet a Grand Prix-n. A rájátszásban Mozambik volt az első ellenfél, s a mieink 0-0-ás félidő után 3-1-re győztek. Az első félidő nem hozott gólt, de a második játékrész utolsó tíz percében Lódi Tamás háromszor is bevette az ellenfél kapuját, Mozambik pedig ezt követően a hajrában csak szépíteni tudott, így a mieink két góllal megnyerték a találkozót.
 

Mindezek után a magyar futsal válogatott péntek éjszaka Costa Rica ellen lépett pályára. Kozma Mihály együttese 1-0-ás félidő után 5-2-es vereséget szenvedett, csapatunk góljait Dróth Zoltán és Harnisch Ákos szerezte.


A vereség azt jelentette, hogy a magyar válogatott a 12. helyen zárta a tornát, melyen Rábl János, korábban a Goldballban játszó fiatal labdarúgó is részt vehetett 

mlsz.hu nyomán goldball.hu
2009-07-05 18:32:25


Bejelentkezés

Elfelejtettem...