ESMTK: Bravúros győzelem Gyulán
NB III: Gyulai Termál FC - ESMTK 1:3
Az elmúlt hétvége hazai veresége után, bravúros győzelmet aratott az ESMTK a Gyulai Termál FC otthonában az NB III Alföld csoportjában. Menczeles István csapata tartalékos összeállításban kezdett, azonban taktikus, jó játékával rászolgált a három pontra.
Az NB III Alföld csoportjában a 6. fordulót rendezték a hétvégén. Az ESMTK csapata a Gyulai Termál FC otthonába látogatott azzal a céllal, hogy javít a múlt heti Kecskeméti TE II elleni vereséget követően. Meleg helyzettel indult a mérkőzés az ESMTK szempontjából, hiszen a védőknek a gólvonalról kellett tisztázniuk, ezután azonban kiegyenlítődött a játék. Az első húsz percet követően magasabb fokozatra kapcsolt a fővárosi alakulat, s ennek meg is lett az eredménye. A 24. percben Füzi húzott el a jobb oldalon, középre tett labdájára pedig Vörös érkezett, s 17 méterről a kapuba lőtt. A 30. percben a kissé megzavarodott hazaiak újabb gólt kaptak. Az előreívelt labdára Országh startolt, s a kifutó Harman kapus mellett a hálóba gurított.
A szünetre megnyugtató előnnyel vonulhatott az erzsébeti csapat, a második játékrész elején azonban a hazaiak mindent megtettek a gólszerzés érdekében. A félidő első perceiben óriási gólhelyzetet puskázott el a Termál FC, a 60. percben azonban megszületett a szépítő találat. Tóth Roland szögletét Brlázs sarokkal középre továbbította, az érkező Balogh Gábor pedig a kapuba talált. A szerzett gól megadta a kellő lökést a hazaiaknak, akik továbbra is nagy lendülettel rohamozták az ESMTK kapuját. A 69. percben azonban egy rossz mozdulat eldöntött mindent. Egy erzsébeti támadás során Mogyoróssy igyekezett menteni saját kapuja elől, ám olyan balszerencsésen ért a labdába, hogy az saját kapujába hullott. Az öngól után újabb találat nem született, hiába tett meg minden a gyulai együttes az egyenlítés érdekében a második játékrészben, az öngól átírta a forgatókönyvet.
Összességében végig egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, ám amíg az ESMTK kihasználta helyzeteit, a hazaiak sok lehetőséget elpuskáztak.
NB III - Alföld csoport
Gyulai Termál FC - ESMTK 1:3