'98: Az első győzelemre készülve

Szombaton a Lőrinc United lesz a mieink ellenfele

Szombaton 13 órától a Lőrinc United-dal csap össze klubunk '98-es csapata a bajnokság 7. fordulójában. A mieink az eddig lejátszott három mérkőzésükön három szoros vereséged szenvedtek el, most az első győzelem megszerzése a cél.


Szombat délután 13 órától kerül megrendezésre klubunk '98-as csapatának mérkőzése a Lőrinc United ellen a bajnokság 7. fordulójában. Együttesünk a Budakeszi (1-2), a REAC (1-3) és a Budatétény (1-2) elleni szoros vereségeket követően a győzelemre készül hazai pályán a Lőrinc United ellen.

"Három minimális vereségünket követően szeretnénk megszerezni első győzelmünket" - mondta Wachutka Zoltán, a csapat edzője. " Bízunk benne, hogy ez szombaton sikerülni fog."

Bizakodásra adhat okot, hogy a mieink szerdán 6-4-re legyőzték az Ikarus együttesét felkészülési mérkőzésen, a gólokkal semmiképp sem maradt adós a gárda. Szombaton az a Lőrinc United következik, amely eddig csak két bajnoki mérkőzést játszott, az egyiket megnyerte, a másikat azonban elveszítette. Az első két játéknapon esedékes KISE illetve II. kerületi UFC elleni találkozójukat elhalasztották, a harmadik fordulóban azonban már pályára léptek, s a Csepel otthonában 11-1-es vereséget szenvedtek. A legutóbbi játéknapon a Budafok volt a United ellenfele, és a SZAC-pályán rendezett mérkőzésen a hazaiak 6-1-re nyertek.

Csapatunk tehát az első győzelmére készül, s ez az eddig szélsőségesen teljesítő Lőrinc United ellen sikerülhet. Bízunk benne, hogy sokan kilátogatnak a mérkőzésre és szurkolnak a mieinknek!


2009. október 3. 13:00
Könyves Kálmán körút
Goldball '94 FC (98) - Lőrinc United


Hajrá Goldball!

Horváth Gergely (goldball.hu)
2009-10-02 16:52:34


Bejelentkezés

Elfelejtettem...