ESMTK: Győzelem a Battonya ellen

NB III: ESMTK - Battonya 2:1

Vasárnap délután az NB III. Alföld-csoportjának 7. fordulójában az ESMTK a Battonyai TK együttesét fogadta az Ady Endre utcában. Gyenge iram és sok technikai hiba jellemezte a mérkőzést, amelyet végül a hazaiak nyertek 2-1-re köszönhetően Farkas hajrában szerzett találatának.


Jelentősebb esemény nélkül kezdődött a mérkőzés, gyenge volt a színvonal, a nézők sokat bosszankodtak az eladott labdák, a rossz megoldások miatt. Aztán megrázták magukat a fiúk és bemutattak néhány futballra emlékeztető megoldást is. A 22. percben Füzi indult meg a jobb oldalon, majd kapura ívelte a labdát, amit a vendégek kapusa nagy bravúrral tenyerelt ki a jobb felső sarok elől. A 40. percben ismét Schvarz, a battonyai portás védett hatalmasat, Szolnoki 18 méterről előtt szabadrúgását hárította. A 44. percben egyik kulcsemberét veszítette el a hazai csapat. Egy ütközés során Marosfalvi megsérült, le is kellett cserélni. Az első félidőben tehát kevés helyzetet és nem túl színvonalas mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók.

 

A második játékrészben sokáig kellett várni az első említésre méltó szituációig. Ez a 60. percben jött el, Nagy először lábbal, majd fejjel is veszélyeztette a vendégek kupuját, ám Schvarz mindkétszer bravúrral mentett. A 65. percben Nagy bombája után még a kapufa szállt a labda, egy perccel később azonban megszerezte a vezetést a második félidőben fölényben futballozó ESMTK. Füzi ívelt be szabadrúgást 22 méterről, a labdát Nagy visszafejelte, az érkező Országh pedig 10 méterről a hálóba fejelt (1-0). Nem sokáig örülhettek az erzsébetiek, hiszen nyolc perccel később egyenlített a Battonya. Szép cselekkel indultak meg a vendégek támadói, míg végül Dani 13 méterről Bonica kapujába bombázott (1-1). A hazaiak azonban nem törödtek bele a döntetlenbe, továbbra is mentek előre, s ennek a 85. percben meg is lett az eredménye. Balogh indult meg a jobb oldalon, s remek beadását Farkas 8 méterről a kapuba bólintotta (2-1).

 

Sok hibával tarkított találkozót láthatott az a kevés néző, aki kilátogatott erre a mérkőzésre. Az idő múlásával egyre inkább úgy tűnt, tipikus 1 gólos meccset látunk, és amikor megszereztük a vezetést, azt gondoltuk meg van a győzelem. Aztán még sem egygólos lett a találkozó, s bár a vendégek egyenlítettek, jött Farkas András, és bebiztosította a 3 pontot az erzsébetiek számára.

 

Az ESMTK ezzel a győzelemmel feljött a 2. helyre, és a vesztett pontok tekintetében 3 pontra megközelítette a vezető Orosházát. Jövő vasárnap ismét hazai pályán játszik az ESMTK, akkor a Hódmezővásárhely lesz az ellenfél.

Horváth Gergely (goldball.hu)
2009-10-05 15:53:31


Bejelentkezés

Elfelejtettem...