Győzelem a SZAC ellen

Goldball '94 FC - 1908 SZAC 3:1

Felnőtt csapatunk a BLSZ II. bajnokság 12. fordulójában a SZAC gárdáját látta vendégül a Könyves Kálmán körúton. Listavezető együttesünk 3-1-es győzelmet aratott, a félidőre megszerzett egygólos előnyünket a második játékrészben két Zalai Norbert góllal sikerült növelni.


Felnőtt csapatunk szombat délután a Szentlőrinci Atlétikai Club, vagyis a SZAC együttesét látta vendégül a Könyves Kálmán körúton. A találkozó előtt a mieink vezették a BLSZ II. bajnokság tabelláját, míg a vendégek a felsőházba jutásért igyekeztek pontot szerezni.

Az első félidőben hosszú ideig nem láthattak gólt a szurkolók, a 45. percben azonban Rábl János találatával sikerült megszereznünk a vezetést, s ez lélektani szempontból nagyon sokat jelentett Wachutka Zoltán csapatának. A második játékrészben nagyon hamar magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, s gyakorlatilag tíz perc alatt eldöntöttük a lényegi kérdéseket. A szünetben csereként beállt Zalai Norbert ugyanis előbb a 48., majd az 53. percben vette be a vendégek kapuját, s a háromgólos vezetés tudatában kicsit megnyugodhatott az együttes. A 79. percben Zámbori Balázs góljával szépített a SZAC, ám a három pontot így is a mieink szerezték meg a mérkőzésen.

Győzelmünknek köszönhetően megtartottuk vezető pozíciónkat a tabellán, a SZAC pedig nem tudott közelebb kerülni az élmezőnyhöz. A következő forulóban, november 14-én 11 órától egy igazi rangadó vár a mieinkre, Wachutka Zoltán csapata ugyanis a Chinoin SC-hez látogat, mely találkozón a bajnokság még két veretlen csapata találkozik.

Horváth Gergely (goldball.hu)
2009-11-11 17:02:58


Bejelentkezés

Elfelejtettem...