Hírek

2000, 2001: Sikeres NUPI-torna

Mindkét csapatunk remekül szerepelt a hétvégi tornán
2009-10-19 19:55:49

2000-es és 2001-es csapatunk is NUPI tornán vett részt a hétvégén. A verseny remekül sikerült, mindkét korosztály jól teljesített, s szép eredményt ért el.

Felnőtt csapatunk egyenlőre megállíthatatlan

Goldball '94 FC - Budapesti Polgári SC 3:1
2009-10-17 20:28:40

Felnőtt csapatunk ugyan néhány órára átadta a tabella első helyét a rivális Chinoin SC-nek, délutáni győzelmének köszönhetően mostmár ismét az élen áll. A mieink egyenlőre megállíthatatlanuk, a mai ellenfél, a Budapesti Polgári SC sem tudott mit kezdeni együttesünkkel. Góljainkat Rábl János (2) és Inotai Csaba szerezték.

ESMTK: Nehéz, de megérdemelt győzelem

NB III: ESMTK - Hódmezővásárhely 1:0
2009-10-12 14:56:20

Nehéz, de megérdemelt győzelmet aratott az ESMTK az NB III. Alföld csoportjában a Hódmezővásárhely ellen. A vasárnapi mérkőzésen az erzsébetiek már a 22. percben vezettek, ám Szabó Gábor kiállítása miatt a teljes második félidőt emberhátrányban küzdötték végig. Eredménnyel, hiszen a vendégek nem tudtak egyenlíteni, így az ESMTK bravúros győzelmet ünnepelhet.

'99: Egy pontot hoztunk el a Ferencvárostól

'99: FTC - Goldball '94 FC 2:2
2009-10-12 14:22:51

Szombat délelőtt '99-es csapatunk a Ferencváros otthonába látogatott a bajnokság 8. fordulójában. A zöld-fehérek a várokazásoknak megfelelően nekiestek a mieinknek, többet birtokolták a labdát is az elején, ám Szepesi Patrik és Róka Krisztián góljainak köszönhetően egy pontot elhoztunk a Népligetből.

Hősies fordítás egy erős ellenféllel szemben

Budakeszi - Goldball '94 FC 2:3
2009-10-11 19:33:10

Felnőtt csapatunk a BLSZ II. bajnokság 8. fordulójában a Budakeszi otthonába látogatott vasárnap délután. A mieink jól kezdték a mérkőzést, hiszen már a 3. percben vezetést szereztek, ám a folytatásban meggyűlt a bajuk a hazaiakkal. A mérkőzés végére aztán minden jóra fordult, s a mieink mindhárom bajnoki pontot elhozták Budakesziről.

U20: Magyarország a legjobb négy között!

U20: Magyarország - Olaszország 3:2 hu.
2009-10-10 20:39:18

U20-as válogatottunk péntek este már a negyeddöntőben lépett pályára az egyiptomi világbajnokságon, ellenfelünk Olaszország korosztályos gárdája volt. A mieink nagy csatában, érett, jó futballt produkálva hosszabbítás után 3-2-re győztek, s ezzel bejutottak a világ négy legjobb csapata közé. A Goldball-nevelésű Futács Márkó csereként jutott szóhoz.



Bejelentkezés

Elfelejtettem...