Hírek
Fölényes győzelem
’96-osaink szombaton a hódmezővásárhelyi focistákat látták vendégül a Bozsik Stadionban. A mérkőzés eredménye örömre ad okot, hisz öt góllal győzött a Goldball-Honvéd.
Nem sikerült győzni
’97-es Honvéddal közös csapatunk háromgólos vereséget szenvedett pénteken a III. kerületiek ellen.
Húsvéti ajándék
Húsvéti ajándékként jellemezte Máhr Károly ’95-ös csapatunk pénteki győzelmét. Fiaink 1:5-re verték meg vendéglátóikat, a III. kerület csapatát.
Összeomlottunk a szombati meccsen
Bár az első félidőben tartotta magát ’98-as csapatunk, a második játékrészben 4 gólt is kaptunk az MLTC-től, ráadásul az első hármat mindössze három perc alatt.
Harmadik helyen zárt a magyar futsal válogatott
Harmadik helyen zárta válogatottunk a Borsodi Futsal Kupa 2009 elnevezésű háromnapos tornát. Elsők a brazilok lettek, kiket a szlovákok követnek, míg a horvátoknak csak az utolsó hely maradt.
Három korábbi goldballossal vertük Szlovákiát
U18-as válogatottunk kedden Sereden Szlovákia korosztályos együttesével játszott határmenti mérkőzést, melyet két góllal meg is nyert a magyar csapat. A meccsen pályára lépett Csiki Norbert, Gyűrű László és Laczkovich Donát is, kik a Goldballban nevelkedtek, s utóbbi még gólt is rúgott.